Ma olyan társadalomban élünk, ahol bizonyos alapvető elvárásoknak meg kell megfelelnünk. Az egyik ilyen kívánalom, hogy illatosak legyünk. Míg régen a férfi és nő egyéni testszagának a párválasztásban volt fontos szerepe, ma ezt a jellegzetes testszagot illatfelhőbe burkolva igyekszünk elfedni különböző kozmetikai szerekkel, izzadásgátlókkal, dezodorokkal, parfümökkel. Utánanéztünk, hogyan jutottunk el idáig.

A parfüm szó a latin „per fumum” vagyis a „füstön át, a füst révén” kifejezésből ered. Ugyanis a parfüm elődjét, a tömjént (amely valójában Északkelet-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában honos Boswelli-fák kérgéből kinyert mézgás gyanta) füstáldozatok bemutatásához, halottak bebalzsamozásához használták, amely erős, kábító illatot árasztott.

A különböző illatosítók több mint ötezer évre tekintenek vissza; recept is fennmaradt az illóolajok előállításáról. Kb. 4.000  évvel ezelőtti időkből már találtak olyan falfestményeket Hatsepszut fáraó thébai templomában, ahol olyan alapvető alkotóanyagokat ábrázolnak, mint a mirha (szomáliai balzsamfából előállított szirup) és a fenyőtömjén.

Egy, a Kr.e. 1250-es évekből, Mezopotámiából származó ékírásos táblán maradt ránk az olajkészítés folyamata. A híres módszer lényege, hogy az illatot adó növényt olajokban, zsírokban áztatják, amelyek telítődnek az adott illattal, majd kelmén átszűrik és az így tárolásra megfelelő edényben igen sokáig megőrzi az illatot. 

Az agyagtáblát egy Tapputi nevű hölgynek tulajdonítják, aki a világ első vegyésze és parfümkészítője; olyan anyagokkal dolgozott, mint a mirha, ciprus, nád vagy palkaszár. Az ókori Közel-Kelet dúskált az olyan fákban (cédrus, citrom) és növényekben (ánizs, gyömbér, ricinus, különböző rózsafajták), amelyek alkalmasak az illatos olajak előállítására.

Ekkor az illatszerek még nagyon drágák voltak, ezért olyan királyi ajándéknak számítottak, mint az arany, a drágakő vagy a fűszerek. Gondoljunk csak a Bibliában szereplő három királyra, a napkeleti bölcsekre, akik Jézus születésekor aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba az újszülöttnek.

A Perzsa Birodalomban a férfiak már ilyen illatos olajokat ajándékoztak a hölgyeknek, így nem csak a világnak, hanem a testszagnak is hadat üzentek. Megkezdődött az illatok terjedése. Az ókori görögök még a házuk padlójára és falára is bőven szórták az illatokat.

A rómaiak nem elégedtek meg azzal, hogy a fürdőjükhöz és ruhájukhoz használjanak illatos olajokat, még lámpásaikhoz is ezt töltötték, ami aztán az egész helyiségben kellemes illatot teremtett. Ekkor Germániában még a nyírfavízből és a gyógyfüvekből készített főzeteket használták.

A középkor elejére a legjelentősebb előrelépés az arabokhoz fűződik, akik a különböző illatokat desztillációval állították elő. Abu-Yusuf al-Kindi a 9. században készítette el könyvét „A parfüm és a lepárlás kémiai könyve” címmel, amelyben illatos olajok, kenőcsök, stb. több száz receptjét írja le. A perzsa orvos, Avicenna vezette be a virágok olajának lepárlással való kitermelését, amelyhez először egy rózsát használt fel.

A Közel-Keleten ekkor közkedvelt volt a rózsa, mint alapanyag, és így az ebből készített rózsavíz és rózsaolaj. Perzsia területén (mai Irán) hatalmas rózsakerteket gondoztak, hogy elégséges mennyiségű rózsaolajat tudjanak előállítani. A rózsavíz pedig kedvelt ételízesítőként is szolgált és szolgál ma is. Így nem csoda, hogy Kelet ismertette meg Európával az illatok élvezetét. 1189-ban Szaladin, egyiptomi és szíriai szultán, követével egy hordó pézsmát, mint drága ajándékot küldetett a kelet-római császárnak. Megindult a parfüm térhódítása Európában.

(folytatjuk)