A parfümök fűszerei és tárolásuk

parfume.jpgA téli ruháinkkal együtt elcsomagoltuk a hideget idéző parfümjeinket is mostanra, és ismét kitettük a pipere asztalunkra a tavasz-nyár hangulatát felidéző illatainkat, melyek között fajsúlyosabb, orientális, fűszeres darabok is megtalálhatók minden bizonnyal.

A fűszerek említése során rögtön az eszünkben ötlik a mesés Távol-kelet és megannyi földrész kincse, buja környezete. És valóban a parfümök között megtalálható fűszeres illatok legtöbbször ezt az érzést hivatottak felidézni.

post_8057_20101110185349.jpg

A parfümgyártás során felhasznált fűszerek közül a többség ott lapul a kamrapolcunkon is mint pl. fahéj, szerecsendió, gyömbér, bors, sáfrány,koriander, vanília, ánizs. Közöttük fellelhetők kevésbé ismertek is pl. kardamom, tamarind, rózsabors.

A fűszereket két csoportra oszthatjuk a hatásuk szerint: vannak rövidebb, gyorsabb hatóidejűek, melyek szinte égetnek. Hatásuk azonnali, de ugyanakkor sokkal rövidebb ideig tart, ilyen például a fahéj.

A másik csoportot a hosszabb hatóidejű, enyhébb, szinte már hűtő hatású, frissítő fűszerek alkotják, mint a menta.

A parfümőr a kívánt hatás elérésének céljából használja fel őket, sokszor hasonlókat együtt vagy épp ellentéteseket, hogy aztán meglepetést okozzanak a felhasználóknak, és tökéletes harmóniát alkotva csodás egységgé egybeolvadjanak.

spices_header.jpg

A niche parfümgyártás is előszeretettel alkalmazza a fűszereket. Sok niche parfümgyártó cég számos alkotásában egy-egy fűszer köré építi az adott illatát.

Többségük nagyon intenzív, egy pár csepp is elég belőlük, hogy egész nap végigkísérjenek bennünket!

Mennyi ideig tartható el egy parfüm biztonsággal?

Ez nagyban függ a parfümöt alkotó összetevőktől. Ökölszabályként elmondható, hogy könnyedebb citrusos és virágos illatok kevesebb ideig bírják károsodás nélkül, a nehezebb ciprusok vagy orientálisok vígan elállnak több évig, vagy akár évtizedig is – persze ez utóbbi mindenképpen feltételezi a szakszerű tárolást

A koncentráció is befolyásoló tényező: a magasabb koncentrációjú ’perfume’ töménység minden bizonnyal jobban ellenáll az idő múlásának, mint a könnyedebb eau de toilette.

Miből látjuk, hogy a parfüm romlott? 

A legtöbbször sajnos nincsen szemmel látható "tünete" a minőségromlásnak, csak kifújáskor érzékelhető, hogy nem a jól megszokott illatjegyek kúsznak az orrunkba. Mivel ilyenkor általában a fejjegyek ’esnek szét’ legelőször, a szúrós, kellemetlen szag hamar jelezni fogja, hogy valami nincs rendjén. Idővel a folyadék is zavarossá, opálossá válhat.

Az elszíneződött parfüm viszont nem feltétlenül jelzi az illat sérülését.

women-perfume.jpg

Mi történik, ha romlott parfümöt fújtunk magunkra? 

Legtöbb esetben csak az illatélmény veszik oda és bosszankodunk az anyagi káron. Egészen extrém esetben allergiás reakciók is előfordulhatnak.

Amennyiben a negatív folyamatok elindultak, azok sajnos semmilyen módon nem fordíthatók vissza.