Megvalósítunk. Megvalósítjuk az emberek fejében hosszú évek alatt kialakult legmerészebb elképzeléseket: ápoljuk testüket és lelküket.

Can you feel the smell, you see the smile

Az illatok és parfümök története

I. rész

Ma olyan társadalomban élünk, ahol bizonyos alapvető elvárásoknak meg kell megfelelnünk. Az egyik ilyen kívánalom, hogy illatosak legyünk. Míg régen a férfi és nő egyéni testszagának a párválasztásban volt fontos szerepe, ma ezt a jellegzetes testszagot illatfelhőbe burkolva igyekszünk elfedni különböző kozmetikai szerekkel, izzadásgátlókkal, dezodorokkal, parfümökkel. Utánanéztünk, hogyan jutottunk el idáig.

A parfüm szó a latin „per fumum” vagyis a „füstön át, a füst révén” kifejezésből ered. Ugyanis a parfüm elődjét, a tömjént (amely valójában Északkelet-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában honos Boswelli-fák kérgéből kinyert mézgás gyanta) füstáldozatok bemutatásához, halottak bebalzsamozásához használták, amely erős, kábító illatot árasztott.

1.jpg

A különböző illatosítók több mint ötezer évre tekintenek vissza; recept is fennmaradt az illóolajok előállításáról. Kb. 4.000  évvel ezelőtti időkből már találtak olyan falfestményeket Hatsepszut fáraó thébai templomában, ahol olyan alapvető alkotóanyagokat ábrázolnak, mint a mirha (szomáliai balzsamfából előállított szirup) és a fenyőtömjén.

2.png

Egy, a Kr.e. 1250-es évekből, Mezopotámiából származó ékírásos táblán maradt ránk az olajkészítés folyamata. A híres módszer lényege, hogy az illatot adó növényt olajokban, zsírokban áztatják, amelyek telítődnek az adott illattal, majd kelmén átszűrik és az így tárolásra megfelelő edényben igen sokáig megőrzi az illatot. 

Az agyagtáblát egy Tapputi nevű hölgynek tulajdonítják, aki a világ első vegyésze és parfümkészítője; olyan anyagokkal dolgozott, mint a mirha, ciprus, nád vagy palkaszár. Az ókori Közel-Kelet dúskált az olyan fákban (cédrus, citrom) és növényekben (ánizs, gyömbér, ricinus, különböző rózsafajták), amelyek alkalmasak az illatos olajak előállítására.

3.jpg

Ekkor az illatszerek még nagyon drágák voltak, ezért olyan királyi ajándéknak számítottak, mint az arany, a drágakő vagy a fűszerek. Gondoljunk csak a Bibliában szereplő három királyra, a napkeleti bölcsekre, akik Jézus születésekor aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba az újszülöttnek.

A Perzsa Birodalomban a férfiak már ilyen illatos olajokat ajándékoztak a hölgyeknek, így nem csak a világnak, hanem a testszagnak is hadat üzentek. Megkezdődött az illatok terjedése. Az ókori görögök még a házuk padlójára és falára is bőven szórták az illatokat.

A rómaiak nem elégedtek meg azzal, hogy a fürdőjükhöz és ruhájukhoz használjanak illatos olajokat, még lámpásaikhoz is ezt töltötték, ami aztán az egész helyiségben kellemes illatot teremtett. Ekkor Germániában még a nyírfavízből és a gyógyfüvekből készített főzeteket használták.

A középkor elejére a legjelentősebb előrelépés az arabokhoz fűződik, akik a különböző illatokat desztillációval állították elő. Abu-Yusuf al-Kindi a 9. században készítette el könyvét „A parfüm és a lepárlás kémiai könyve” címmel, amelyben illatos olajok, kenőcsök, stb. több száz receptjét írja le. A perzsa orvos, Avicenna vezette be a virágok olajának lepárlással való kitermelését, amelyhez először egy rózsát használt fel.

4.jpg

A Közel-Keleten ekkor közkedvelt volt a rózsa, mint alapanyag, és így az ebből készített rózsavíz és rózsaolaj. Perzsia területén (mai Irán) hatalmas rózsakerteket gondoztak, hogy elégséges mennyiségű rózsaolajat tudjanak előállítani. A rózsavíz pedig kedvelt ételízesítőként is szolgált és szolgál ma is. Így nem csoda, hogy Kelet ismertette meg Európával az illatok élvezetét. 1189-ban Szaladin, egyiptomi és szíriai szultán, követével egy hordó pézsmát, mint drága ajándékot küldetett a kelet-római császárnak. Megindult a parfüm térhódítása Európában.

(folytatjuk)

Nézd meg, hogy milyen illat illik hozzád a horoszkópod szerint

Bak

bak-horoszkop.jpg
A Bak nő igencsak konzervatív, ambiciózus, visszafogott, anyagi biztonságra törekvő, határozott személyiség, aki tudja, hogy mit akar, nem hivalkodó, hűvös és távolságtartó. Valószínűleg erőteljes, klasszikus, elegáns illatot választ, ami illik a sminkjéhez és a ruhájához.

Ajánlat Hölgyeknek: orientális-fűszeres illatcsalád 

A Bak férfi a hagyományosan klasszikus, hűvös illatokat kedveli, amelyek szolid hatást kölcsönöznek, ugyanakkor mégis erőt és eleganciát sugallnak.

Ajánlat Uraknak: aromás-fougére illatcsalád                                                  

 

Vízöntő 

 vizonto-horoszkop.jpg    
A Vízöntő nő független, játékos, különc, extrém és extravagáns, igazi lázadó, aki kedveli a szokatlan dolgokat, és nagy a szabadságvágya. Különleges nőként különleges parfümöt is igényel. Illatban is a szokatlant, az egyedit kedveli. Szereti a könnyű, pezsgő, fiatalos parfümöket, amelyek ravaszul és finoman körüllengik, s amelyet ha valaki megérez, azonnal tudja, csak ő lehet. Különleges nő - különleges illattal.

Ajánlat Hölgyeknek: virágos-fás-animális illatcsalád 

A Vízöntő férfi kedvenc parfümje felér egy függetlenségi nyilatkozattal, dinamikus, friss és lendületes illat.

Ajánlat Uraknak: aromás-aqua és fás-aqua illatcsaládok 

 

Halak

halak-horoszkop.jpgA Halak nő álmodozó, idealista, romantikus, érzelmes és érzékeny, a racionalitás távol áll tőle. Egyéniségéhez a finom, lágy, áttetsző illatok illenek. Kedvenc parfümje olyan, mint egy csodálatos álom, amelyet ébredés után sem lehet elfelejteni.

Ajánlat Hölgyeknek: virágos-narancs-tubarózsa illatcsalád 

A Halak férfihoz valami olyan sejtelmes illat passzol, ahol a különböző illatjegyek között nincs határ. Az összetétel így szabadon keveredhet egymással, teljesen egyedi illatot alkotva használóján.

Ajánlat Uraknak: orientális-fűszeres illatcsalád

Kos

 kos-horoszkop.jpg     
A Kos nő energikus, tüzes, gyors, szenvedélyes, robbanékony, friss és aktív. Ehhez mérten olyan illat illik hozzá, amelyik hasonló jellemzőkkel bír – a romantikus, virágos illatok igencsak távol állnak tőle. A csillagjegy szülöttjei a minél merészebb annál jobb elv alapján választják ki az ideális parfümöt.

Ajánlat Hölgyeknek: ciprus-gyümölcsös és orientális-virágos illatcsaládok 

A Kos férfi dinamikus és temperamentumos.  Egyéniségükhöz leginkább az intenzív illatok illenek, melyek fajsúlyosak, karakteresek, főként fűszeres illatok, ezek kétséget kizáróan azonnal elárulják lehengerlő temperamentumukat.

Ajánlat Uraknak: orientális-fás illatcsalád 

 

Bika

bika-horoszkop.jpg       
A Bika nő kényelmes, nyugodt, érzéki, erotikus és szereti az értékes holmikat – parfümből is valószínűleg többet birtokol. Kedveli az átható, dús és szinte megfogható illatokat, az egzotikusan csábító aromák kompozícióját. Nyugodt egyéniségével legjobban a kellemes, virágillatú parfümök és illatok harmonizálnak.

Ajánlat Hölgyeknek: virágos-gyümölcsös illatcsalád

A Bika férfihoz az egyszerű, ugyanakkor fajsúlyos, erőteljes illatok illenek, melyek tökéletes melegséget és nyugalmat sugallnak.

Ajánlat Uraknak: fás-ciprus illatcsalád

Ikrek

ikrek-horoszkop.jpg       
Az Ikrek nő kíváncsi, nagyon jó humorú, nyitott, társasági lény, aki imád beszélni, és igencsak mozgalmas életet él. Szereti a változatosságot, szívesen és gyakran próbál ki valami újat. Ez igaz a parfümjeire is, gyakran váltogatja azokat, mindig vágyik az újdonságra. Egyéniségével a könnyű, friss, virágos illatok harmonizálnak. A könnyed, fiatalos parfümöket kedveli, amelyek az "élni jó" frissességét és pajkos játékosságot sugallnak.

Ajánlat Hölgyeknek: virágos-zöld illatcsalád

 

A Kos férfi az élénk és szellős illatokat szereti, melyek remek összhangban vannak az Ikrek változékony hangulatával.

Ajánlat Uraknak: aromás-rét illatcsalád

A következő héten folytatjuk a második résszel. 

 

A parfümök fűszerei és tárolásuk

parfume.jpgA téli ruháinkkal együtt elcsomagoltuk a hideget idéző parfümjeinket is mostanra, és ismét kitettük a pipere asztalunkra a tavasz-nyár hangulatát felidéző illatainkat, melyek között fajsúlyosabb, orientális, fűszeres darabok is megtalálhatók minden bizonnyal.

A fűszerek említése során rögtön az eszünkben ötlik a mesés Távol-kelet és megannyi földrész kincse, buja környezete. És valóban a parfümök között megtalálható fűszeres illatok legtöbbször ezt az érzést hivatottak felidézni.

post_8057_20101110185349.jpg

A parfümgyártás során felhasznált fűszerek közül a többség ott lapul a kamrapolcunkon is mint pl. fahéj, szerecsendió, gyömbér, bors, sáfrány,koriander, vanília, ánizs. Közöttük fellelhetők kevésbé ismertek is pl. kardamom, tamarind, rózsabors.

A fűszereket két csoportra oszthatjuk a hatásuk szerint: vannak rövidebb, gyorsabb hatóidejűek, melyek szinte égetnek. Hatásuk azonnali, de ugyanakkor sokkal rövidebb ideig tart, ilyen például a fahéj.

A másik csoportot a hosszabb hatóidejű, enyhébb, szinte már hűtő hatású, frissítő fűszerek alkotják, mint a menta.

A parfümőr a kívánt hatás elérésének céljából használja fel őket, sokszor hasonlókat együtt vagy épp ellentéteseket, hogy aztán meglepetést okozzanak a felhasználóknak, és tökéletes harmóniát alkotva csodás egységgé egybeolvadjanak.

spices_header.jpg

A niche parfümgyártás is előszeretettel alkalmazza a fűszereket. Sok niche parfümgyártó cég számos alkotásában egy-egy fűszer köré építi az adott illatát.

Többségük nagyon intenzív, egy pár csepp is elég belőlük, hogy egész nap végigkísérjenek bennünket!

Mennyi ideig tartható el egy parfüm biztonsággal?

Ez nagyban függ a parfümöt alkotó összetevőktől. Ökölszabályként elmondható, hogy könnyedebb citrusos és virágos illatok kevesebb ideig bírják károsodás nélkül, a nehezebb ciprusok vagy orientálisok vígan elállnak több évig, vagy akár évtizedig is – persze ez utóbbi mindenképpen feltételezi a szakszerű tárolást

A koncentráció is befolyásoló tényező: a magasabb koncentrációjú ’perfume’ töménység minden bizonnyal jobban ellenáll az idő múlásának, mint a könnyedebb eau de toilette.

Miből látjuk, hogy a parfüm romlott? 

A legtöbbször sajnos nincsen szemmel látható "tünete" a minőségromlásnak, csak kifújáskor érzékelhető, hogy nem a jól megszokott illatjegyek kúsznak az orrunkba. Mivel ilyenkor általában a fejjegyek ’esnek szét’ legelőször, a szúrós, kellemetlen szag hamar jelezni fogja, hogy valami nincs rendjén. Idővel a folyadék is zavarossá, opálossá válhat.

Az elszíneződött parfüm viszont nem feltétlenül jelzi az illat sérülését.

women-perfume.jpg

Mi történik, ha romlott parfümöt fújtunk magunkra? 

Legtöbb esetben csak az illatélmény veszik oda és bosszankodunk az anyagi káron. Egészen extrém esetben allergiás reakciók is előfordulhatnak.

Amennyiben a negatív folyamatok elindultak, azok sajnos semmilyen módon nem fordíthatók vissza.

Parfüm kéziszótár

17361706_422570698077384_1080578353414270495_n.jpg 

Biztos már te is voltál zavarban vásárlás közben, mert nem tudtad, mi van ráírva a kedvenced dobozára. Ahogy a tavasz egyre közelebb lopódzik és már egyre erőteljesebben jelzi közeledtét, úgy kerülnek elő a sokszínű parfümökbe zárt csodás világok.

Mai írásunk segít eligazodni a parfümök néha zavaros világban, ezért ajánlott akár többször is elolvasni a tartalmat, hogy minél inkább rögzüljön. 

A parfüm összetétele

Fejjegy: amikor megszagolunk egy illatot, először a fejjegyében találó összetevőket érezzük. Ezek általában markáns illatok, amelyek gyorsan elpárolognak. 

Szívjegy: a szívjegyben található komponensek tovább megmaradnak, mint az alapjegy összetevői, de kevesebb ideig érezhetőek, mint a fejjegy tagjai. Általában a virágos vagy a zöld illatkomponensek közül kerülnek ki: például rózsa vagy levendula. 

Alapjegy: az alapjegy a parfüm leghangsúlyosabb része. A szívjegy és a fejjegy teremti meg az illat fő hangulatát és stílusát, míg az alapjegy általában csak 30 perc eltelte után érezhető. A pézsma az egyik legnépszerűbb alapjegy. 

img_in_txt_1.jpg 

Parfüm illattípusok

Virágos: virágok illatából álló kompozíció. Közkedvelt kombináció a narancsvirág, a bazsarózsa, a narancsvirágolaj és a frézia. Olyan virágos illatot is létre lehet hozni, amelyben egy virág illata dominál, például a rózsáé. 

Gyümölcsös: bármilyen gyümölcsről is legyen szó, legyen az málna, alma, grépfrút vagy citrom, a gyümölcsös illatok friss és nőies hatást nyújtanak. 

Orientális: az orientális illatok legmarkánsabb összetevője az ámbra. Általában édes és meghitt hatást keltenek, rendkívül közkedvelt illatok. Sok esetben társítanak jegyeihez tonkababot és vaníliát. 

Fűszeres / Fás: ezek az illatok körbeölelik a viselőjüket. Fűszeres válfajaik gyakran tartalmaznak dohányt, fahéjat, szantálfát, cédrust vagy friss gyömbért. A fás - fűszeres illatok népszerű összetevője a pacsuli.  

via GIPHY

A parfüm típusai, osztályozások

Eau de Cologne: Az eau de cologne elnevezés általában alacsony, cc. 3%-os koncentrációjú parfümöt jelent. Ideális választás meleg nyári napokra.

Eau de Toilette: az eau de toilette 3-8%-os koncentrációjú, könnyedebb parfümfajta. Illata frissítő, érezhető órákon át, de nem tart egész nap. Használata inkább tavaszra és nyárra ajánlott.

Eau de Parfum: az eau de parfum az egyik leggyakoribb és legnépszerűbb parfüm koncentráció, mely alapjegyből, szívjegyből és fejjegyből tevődik össze és 10-30% között parfümolaj tartalommal bír. Illata órákig tart, az alap illatjegyek akár 24 órán át is, így igen alkalmas egész napi használatra.

Parfum: A parfüm tartalmazza legmagasabb koncentrációban a parfümolajat. Alapjegyből, szívjegyből és fejjegyből álló elegye fokozatosan bontakozik ki, így egész nap tart.  

Hogyan válassz parfümöt?

Némi segítséget adunk, ha éppen parfüm vásárlás előtt állsz. Nagy tévedés, hogy a parfüm megvételével csupán csak egy eszközt vásárolsz magadnak. Tudod, az összefüggések szabályos hálója mindenkire érvényes.

scent-sticks-fragrance-aromatic-161570.jpegMárcius első dekádja után is már világosan látszik, hogy a tavasz, lassan de biztosan átlépi a tél hagyta küszöböt. Világosság, még több fény öleli körbe a természetet, és a folyamat rád is hatással van. Elég, ha arra gondolsz, hogy a reggelek jobban indulnak, és napközben is egyre többet szívod magadba a napsugarak nyújtotta vitaminbombát.

Ilyenkor, tavasz közeledtével azon veszed észre, hogy a megújulás határozott lángja lobban fel testedben-lelkedben. Nem akarsz a hideggel azonosulni, színekkel töltöd fel a nappalait, keresed a kihívást, megtalálod a születést.

Az újdonság nyújtotta katarzis gyakran vásárlásba tobzódik, így kerülnek új cuccok, termékek a táskába, a gardróbba és a fürdőszobába. Levetkőzve a tél adta szunnyadós énedet, helyette a felfedezős, újdonságot akaró személyiséged költözik a naptárba.

Mi történik akkor, ha professzionális szintre akarod emelni a kiegészítők királynőjeként használt parfümöd beszerzését? Milyen szempontok alapján választod ki kedvenc permetedet, gondolva arra, hogy érzést, stílust és szerelmet is választasz.

  1. ÉVSZAK

Vásárláskor mindenképpen vedd fontolóra, hogy a naptári év, éppen melyik évszaka kopogtat ajtódon.

TIPP: tavasszal részesítsd előnybe a virágos illatokat, majd ahogy haladsz a nyár felé, gondolj a frissességre, az enyhítésként szolgáló citrus fajtákra.

  1. SZEMÉLYISÉG

Az energikus, örökmozgó személyiség bátran használja a fűszeres, fanyarkás illatokat. Ha a sport a központi mozgató erő az életedben, akkor inkább a friss, üde illatokkal próbálkozz. Elegáns, üzleties környezetben bátran nyúlj az édes, akár a vanília felé.

TIPP: figyelj az összhangra és a harmóniára. Ne erőszakold meg az amúgy sem alacsony hőfokon égő feltűnési jellemedet.

woman-girl-young-beauty.jpg

  1. CSÁBÍTÁS

Következzen pár esszencia magyarázat és hamar világossá válik minden.

levendula – biztonságot nyújt, segít az ellazulásban

alma – stresszcsökkentő hatású

gyömbér – totális vágykeltés

vanília – hódítás a négyzeten

fahéj – a tökéletes befolyásolás

TIPP: ne keverd össze a délelőtti tárgyalást, a délutáni fallabda edzéssel és az esti vacsorával.

  1. ALKALOM

Az eddig leírtakat egy laza mozdulattal a kukába is dobhatod akár, ha nem figyelsz arra, hogy milyen eseményre, alkalomra vagy hivatalos. Az sem mindegy, hogy ezen az összejövetelen milyen szerep hárul rád. Esküvőn ne használj zavarba ejtő, erős illatot. Üzleti tárgyaláson, ha csak is a siker lebeg a szemed előtt, akkor az eredményességet kísérje egy fűszeres vagy enyhén édes illat.

Randevúra vedd elő az ’egyszer élünk’ stílust, és bátran használj összetett, akár keleties illatvilágot. Családi eseményen a nevetés, boldogság szinonimáját fújd magadra egy virág képében.

TIPP: csak lazán, ne ess bele a túlgondolás, döntésképtelen kelepcébe. Ha kell, nyúlj a biztoshoz, ha kell, kísérletezz.

17201273_419137058420748_7862520585246168832_n.jpg

 

Te is, én is tudom, hogy írhatok neked hosszú szép sorokat, de nincs két egyforma bőr, amelyek egyformán viselkednek parfüm hatására. A bőröd, természet adta, naturális illata és a parfüm, csodás, sejtelmes világa minden esetben, így minden személynél, más és más elegyet alkotva viselkedik.

Vásárláskor próbálj ki 3-4 illatot, és nézd még órát múltán, hogy melyik, milyen jellemzőket mutat feléd. A legideálisabb megoldás, ha olyan illatmintákat használsz, melyek pár milis üvegcsében, többször is kiállhatják a próba idejét.

süti beállítások módosítása